Egyénibbé teszik az elnöki Genesist

2018.11.28. 07:16

Bár Európába még nem érkezett meg a Hyundai luxusmárkája, a Genesis, a csúcsmodellt, a G90-est alig három év után alaposan felújították.

Elsősorban persze az orr- és farrész változott, méghozzá egyértelműen azzal a céllal, hogy egyszerább legyen azonosítani a típust. Oldalról eddig sem hasonlított a konkurenciára, szemből és hátulról viszont lehetett látni némi idegen hatást. Hátul volt valami nagyon Mercedes S osztály-szerű a lámpák kialakításában, szemből pedig egyértelműen az Audi single frame hűtőmaszkja köszönt vissza. Ráadásul az Audi épp mostanság kezdte szögletesebbre cserélni a hűtőrácsait, így a karakterbeli egyezés csak még nagyobb hangsúlyt kapott.

Hátul kompletten áttervezték a lámpákat: az autó oldalára kihúzott, vízszintes sáv váltja a korábbi, függőleges tájolású egységet. Elöl maradt a nagy hűtőrács, de ötszögletű lett és szélesebb, a fényszórók pedig itt is más formájúak: a vízszintes, lefelé keskenyedő trapéz-forma talán a Ford Mustang megoldását idézi leginkább.

További változás, hogy mostantól Dél-Koreában sem EQ900, hanem G90 a típus neve. Az előbbi nevet azért tartották meg az első három évben, hogy összekössék a korábbi, belpiacos Hyundai Equus luxusautókat és a Genesis márkát, de úgy tűnik, erre már nincs szükség.

Mivel ez csak egy kisebb frissítés, műszaki szempontból keveset változtattak az autón. A motorválaszték is maradt: továbbra is a 3,8 literes V6-os és az 5 literes V8-as szívómotorok, illetve a 3,3 literes V6-os turbómotor közül lehet majd választani.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ezzel az autóval találkozhatunk-e Európában, vagy sem. A Genesis indulásakor annyit mondtak, hogy 2019 előtt nem hozzák ide a márkát, ami hamarosan elérkezik, de korántsem biztos, hogy a koreaiak felkészültek rá, hogy hazai pályán támadják le a német konkurenciát.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.