Toyota újdonságok: Corolla hibrid és 4x4-es Prius

2018.11.28. 16:20

Bár üzleti szempontból a Corolla szedán változata a leglényegesebb újdonság, amit már november elején megmutattak, de emellett két kisebb bemutatót is tartanak Los Angelesben: az első összkerék-hajtású Priusét, illetve az új Corolla hibrid hajtású változatáét.

prius4x4

Az összkerék-hajtású Priusban az újdonság egy újabb villanymotor, amely a hátsó kerekeken fejt ki némi nyomatékot. Az AWD-i rendszer egyértelműen nem terepjárásra van: 9 km/h-ig segít lendületbe hozni az autót, és 69 km/h-s sebességig még be-be kapcsol, főleg ha a kis tapadás vagy az autó stabilitásának megőrzése ezt szükségessé teszi. Ám alapvetően csúszós úton való lassú haladásnál lehet fontos, mondjuk havas vagy jeges úton, ahol fronthajtású autóval az elindulás sem mindig megy. Az összkerék-hajtású Prius valamivel kevésbé takarékos, mint a fronthajtású kivitel: városban 4,5, országúton 4,9 liter benzinnel megy el száz kilométert a gyári adatok szerint, míg összkerék-hajtás nélkül ugyanez a két adat 4 és 4,4 liter (az amerikai EPA mérési ciklusa szerint). Az amerikai Toyota képviselet arra számít, hogy ennek ellenére legalább a Priusok 25%-át veszik majd összkerék-hajtással.

corollah

A másik újdonság az épp csak bemutatott Corolla hibrid változata. Ez, ahogy sejthető is volt, egy az egyben kapta meg a Prius 122 lóerős hajtásláncát. Itt is az Atkinson-ciklusban működő, 98 lóerős, 1,8 literes benzinmotor dolgozik együtt két váltóáramú szinkronmotorral, egy fokozatmentes automata váltóval és egy Ni-MH akkumulátorcsomaggal. Az adatokkal itt sem nagyon dobálózik a Toyota, de bőven öt liter alatti fogyasztás várható ettől a modelltől is.

Több mint valószínű a Toyota európai eladásainak fellendülése alapján, amelyet egyértelműen a hibrid hajtásnak köszönhet a márka, hogy később mindkét újdonsággal találkozhatunk Európában is – talán akkor a részleteikről is többet mondanak majd.