Ez a Mercedes profivá tesz?

2018.11.30. 14:37

Nem könnyű megállapítani, hogy mennyi a valódi újdonság az AMG GT új csúcsváltozatában, és mennyiben építenek a típus eladásában az ügyes reklámfogásokra, de egy biztos: az, hogy Próval végződik a neve, az már fél siker.

Ugyanakkor számszerűsíthető különbség nincs az eddig is kínált, 585 lóerős GT R-hez képest, csak apró módosítások. Módosított aerodinamika a fenéklemezen és az autó orrán, több karbon alkatrész, kisebb ellenállású Uniball csuklók a futóműben – ilyesmiből áll össze a GT R Pro csomag, amely a gyáriak szerint a GT3 és GT4 versenyváltozatokkal szerzett tapasztalatok alapján állt össze.

Az egyetlen szám, amit megadtak, egy köridő a Nürburgring Nordschleifén: 7'04,632”. Ez jó hat másodperccel jobb a GT R korábbi legjobb idejénél, és egy kicsit jobb, mint a legutolsó Porsche 911 GT3 RS ideje, de pont az ilyen bemondott köridőkkel érdemes vigyázni: nem lehet tudni, hogy a prototípuson, amivel futották, még miféle változtatások lehettek – mondjuk elég egy, az utcaitól eltérő keverékű, nagyobb tapadású, bár gyorsan kopó gumigarnitúra, hogy a kanyargós, bő húsz kilométeres pályán több másodperces különbséget okozzon.

Reszeltek egy keveset a többi AMG GT változaton is, például minden változaton teljesen digitális lett a műszeregység – minden egy 12,3 hüvelykes kijelzőre került – és lecserélték a kormánykereket is. Ez utóbbi lapított alsó karimát kapott, és ahhoz sem kell már lenyúlni a műszerfalra, hogy az autó üzemmódján változtasson a sofőr. Ilyenből egyébként született még egy, a Dynamics üzemmód, amely az autó rendszereit kifejezetten nagy kanyarsebességre optimalizálja.

Az AMG GT frissítése tulajdonképp nem több, mint egy visszafogott modellfrissítés, de nyilván az volt a lényeg a Mercedes sportos márkája számára, hogy legyen ok megmutatni saját sportkocsijukat, ha a Porsche épp a szomszédban mutatta be az új 911-est Los Angelesben.