Rinspeed Microsnap: és dől a pénz

2018.12.07. 14:19

A Rinspeed nem egyedül dédelgeti ezt a jövőképet, amelyben a cserélhető felépítményű önvezető villanyautó játszaná a főszerepet: mutogatott hasonlót a Mercedes és a Renault is. Viszont a svájci cég most még egy bőrt lehúz róla.

Az ilyen jövőképekben van néhány közös vonás: hatalmas, tágas tereket vázol fel, kevés emberrel, és nyugodt, lassan folyó élettel. Nos, talán egyszer, néhány kiválasztott számára eljön ez a világ is – bár gyanús, hogy kéne hozzá egy kiadós világvége, vagy legalább egy másik bolygó – és hasonló eséllyel eljön majd a Rinspeed Microsnap ideje is.

Ez a variálható Snap platform személyi változata, amely elmenne helyettünk a boltba, meghitt, kétszemélyes szállítóeszközünk lenne, és utánunk szaladna egy kisebb szobányi akkumulátorral, ha épp lemerülőben a telefonunk. Mindezt egyetlen, négykerekű alváz és néhány cserélhető felépítmény tenné lehetővé, és a felhasználónak természetesen semmi dolga nem lenne az egész rendszerrel, azon kívül, hogy kigondolja a következő kívánságot.

Maga az ötlet tulajdonképp nem rossz, és ha mondjuk valamiféle megosztószolgáltatás keretében vehetné igénybe a felhasználó, még életképes is lehetne, bár a nagyobb Snap, ahol az utasszállító modulban többen is elférnének, kevésbé tűnt pazarlónak.

Viszont a háttérben nem egy szebb jövő iránti vágy lakik, hanem Frank Rinderknecht hatékony vállalkozása, amely évi egy érdekesebb járműtanulmányból csodásan fenntartja magát. A lényeg, hogy az érdemi munkát az adott projektben résztvevő, azért fizető cégek végzik, Rindenknecht legfeljebb az elején, egy tetszetős alapötlettel járul hozzá a produktumhoz, és a végén azzal, hogy kiállítja az eredményt. Néhány éve már nem is a Genfi Autószalonon, ahol kezdte, hanem a CES-en, hisz kiderült, hogy a tech-mammutok többen vannak és jobban fizetnek, mint az autógyárak. A Microsnap is a mögötte álló cégek hirdetőoszlopa: a kétüléses utasszállító modul egyik ablakát két sorban borítják a támogató cégek logói.

Ilyen módon nehéz megítélni, hogy a Rinspeed tanulmánya komolyan vehető-e egyáltalán, vagy tényleg csak egy divatos téma, aminek a mentén sok pénzt lehet kicsavarni a vállalatokból relatíve kevés munkával. De ha csak ez utóbbiról szól, Rinderknecht munkássága akkor is tiszteletre méltó: kevesen képesek rá, hogy ilyen hatékonysággal élősködjenek a nagyvállalatok marketing-kasszáin.