Megszületett a vád a Renault-Nissan vezére ellen

2018.12.10. 13:27

Bár a japán jog szerint egy darabig még bent tarthatták volna újabb és újabb gyanúk alapján, illetve újra letartóztatásba helyezhették volna más gyanúsítások alapján, anélkül, hogy kiengedik, úgy hallani, hogy Carlos Ghosn, a bűntársaként szintén rács mögé dugott Greg Kelly és a Nissan autógyár ellen állítólag már összeállítottak egy vádiratot a tokiói ügyészségen.

ghosn grump

A Nikkei híre szerint a vádiratban Ghosn fizetéséből és juttatásaiból öt év alatt 5 milliárd jennel kevesebbet vallottak be, mint amennyi a cég könyvelése szerint jár neki, és ezzel megsértették a japán pénzügyi jogszabályokat. A vádemelés azt jelenti, hogy a vádemelés pillanatától a japán igazságügyi rendszer lényegében akármeddig eltüntetheti Ghosn-t és Kellyt, az sem példa nélküli, hogy valaki évekig ült vizsgálati fogságban, mielőtt a perére sor került volna.

Ami eddig kiderült, az alapján egyébként az ügy minden, csak nem egyszerű. Az autógyártó belső vizsgálati anyagából kiszivárgott információk szerint ugyanis olyan összegekről van szó, amelyeket nem fizettek ki, viszont úgy könyveltek, mint a Nissan adott időszakban keletkezett tartozását Ghosn felé, aki a kérdéses pénzt később vehette volna fel. Ráadásul Ghosn és Kelly állítólag tagadja, hogy szabálytalanul járt volna el, és a vonatkozó jogszabály is teret ad az eltérő értelmezéseknek. Ugyanakkor maga a vádemelés ténye is azt jelentheti, hogy Carlos Ghosn üzleti karrierje végéhez érkezett, hiszen így, hogy rövid távon nincs reális remény a kiszabadulására, a Renault-nál is kénytelenek lesznek megfontolni a leváltását az elnöki és vezérigazgatói posztról.

Időközben az a lehetőség is felmerült, hogy Ghosn letartóztatásában szerepet játszott a tény, hogy épp ő készült leváltani a Nissan vezérigazgatóját, Hiroto Saikawát. Ám tervét már nem volt esélye végrehajtani november 19-ei letartóztatása miatt.