Húszmilliárd eurót költ a Mercedes akkumulátorra

2018.12.12. 12:34

Hogy jó hír-e, vagy sem, az, azt nehéz megítélni, de úgy néz ki, már most lekötötték a szükséges akkumulátor-gyártási kapacitást 2030-ig.

Az autógyárak sok esetben maguk gyártják a villanyautó-akkumulátorokat, de az azokat alkotó cellákat a legritkább esetben. Ezek a legtöbb esetben távol-keleti óriásgyárakból érkeznek, és úgy tűnik, a Mercedes az ezeket működtető cégeknél már lefoglalta a szükséges kapacitást a következő évtized végéig.

A Daimler AG a koreai SK Innovation és LG Chem, illetve a kínai CATL cégekkel kötött szerződéseket, innen érkeznek majd annak a közel 130 elektromos és hibrid modellnek az akkumulátorcellái, amelyeket a következő tizenkét év során a cég be szeretne mutatni.

A többi nagy autógyártó egyébként hasonló szerződéseket igyekszik kötni, hogy biztosítsa a jövőjét a villanyautó-korszakban is, igaz, mind másként tálalja ezt a tényt. A VW vezetője például úgy fogalmazott, hogy 50 millió villanyautó legyártására készültek fel eddig.

Érdekes kérdés persze, hogy az autógyárak giga-megrendelései milyen következményekkel járhatnak a jövőre nézve. Egyrészt meggyőzhetik az akkumulátor-gyártókat arról, hogy érdemes sokszorosára növelni a gyártókapacitást, és ezzel az árak is csökkenhetnek. Ugyanakkor a jövőbeni fejlesztési lehetőségeket leszűkíti, hogy ezek a befektetések évtizedekre a Li-ion akkumulátorokhoz kötik az autóipart. Márpedig egyelőre egyáltalán nem tűnik biztosnak, hogy ez a műszaki megoldás hosszú távon is a legjobb.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.