Újabb elbocsátások jönnek a Teslánál

2019.01.18. 15:37

Tavaly vagy 30%-kal nőtt azoknak a száma, akik a Teslának dolgoznak. Elon Musk szerint ez több, mint amit a cég eltarthat, ezért a tavaly nyári után újabb elbocsátási hullám jön.

5

Mindez a Tesla alapító kiszivárgott körleveléből derül ki, amely szerint a szerződéses és ideiglenes dolgozók közül tényleg csak azokat tartják meg, akiknek a munkája nélkülözhetetlen. Emellett az állandó alkalmazottak 7%-ának is menniük kell. Musk ezt azzal indokolja, hogy bár a cég 2018 harmadik negyedéve óta nyereséges, ezt úgy érték el, hogy a Model 3-ból kezdetben csak a drágább változatokat kínálták. Ahhoz, hogy a beígért 35 ezer dolláros kivitel is nyereséggel készülhessen, további költségcsökkentésre van szükség.

Pontos adatokat nem ismerünk, de a Tesla nagyjából 45 ezer főt foglalkoztat jelenleg, és bár tavaly nyáron már volt egy komolyabb, 9%-os elbocsátás, úgy tudjuk, azóta a dolgozók száma visszaépült a korábbi szintre.