Váratlan helyről jön az új szupersportkocsi

2019.01.31. 06:24

Nagy-Britanniában a sportkocsirajongók sok kis céget eltartottak az elmúlt évtizedekben. A Ginetta egyike ezeknek, de míg korábban zömmel viszonylag könnyű és olcsó modellekből igyekeztek megélni, most valami durvábbat készülnek bemutatni.

A képeken csak az autó sziluettje vehető ki, és ezek alapján leginkább talán a G55-re emlékeztet, amelyet még 2010-ben mutattak be: orrmotoros modell, egészen hátul kezdődő kabinnal. Ám az újdonság több szempontból is izgalmas: egyrészt saját fejlesztésű V8-as motorja lesz, ha minden igaz, másrészt 600 lóerő feletti teljesítménye, míg a korábbi Ginetták jellemzően sokkal kisebb teljesítményű, jellemzően négy- vagy hathengeres motorokat kaptak.

Az új sportkocsi várhatóan a márciusi Genfi Autószalon egyik meglepetése lesz – erre utal legalábbis, hogy az apró sportkocsigyártó az idén szokatlan módon a kiállítók között lesz.