Új arccal néz ránk a legerősebb magyar sportkocsi

2019.02.06. 16:37

Már tavaly nyáron megmutatták az Audi TT felújított változatát, amelynek legnagyobb újdonsága az volt, hogy kikerült belőle a dízelmotor. Az RS változat megújításával azonban mostanáig vártak, és erre még egy jó indokuk sincs, hisz erősebb nem lett a csúcsmodell.

Nem mintha a 400 lóerő és a 480 Nm, amit a 2,5 literes öthengeres turbómotor le képes adni, nem volna bőségesen elegendő. Azzal, hogy a kupé 3,7 másodperc alatt elérheti a százas tempót, közelebb áll a szupersportkocsikhoz, mint az alapjait adó VW Golfhoz, és az is csak szándék dolga volt, hogy extraként megemelhető legyen az autó végsebessége 250-ről 280 km/h-ra.

Ahogy az ilyen időközi frissítéseknél szokás, kívül elsősorban a lámpák és a lökhárítók változtak. Szemből a szögletesebb alsó légbeömlők és az új belső szerkezetű, immár alapáron is LED-es fényszórók szúrhatnak szemet, hátul pedig az átdolgozott légterelő a csomagtérfedél szélén, és a lámpák alatti nyílások jelentik az újdonságot. Ezen felül a korszerűsített fedélzeti rendszerek és néhány új szín érdemel még említést.

A megújult TT RS-re az európai Audi kereskedések már február 7-étől felvesznek rendeléseket, de csak tavasszal érkeznek meg az első példányok, az élő bemutatót pedig a Genfi Autószalonon tartják március elején.