Túl drága lenne, nem lesz semmi a Peugeot retró-kupéjából

2019.02.10. 13:29

A tavalyi Párizsi Autószalon körberajongott sztárja volt a Peugeot retró külsejű villanytanulmánya, az e-Legend. Egy ideig úgy tűnt, a nagy rajongás miatt akár még a sorozatgyártást is megérheti, de most maga a cégvezér mondta, hogy van jobb helye a pénznek.

DSC06247

Az e-Legend lényegében egy huszonegyedik századra dizájnolt 504-es kupé, stílustanulmány 2+2 ülésessel és villanyos hajtáslánccal. Egy 462 lóerős (340 kW) villanymotor és egy 100 kilowattóra kapacitású akkumulátor került bele, a Peugeot pedig mindehhez 600 kilométeres hatótávról beszélt. Persze, hogy ebből mi az, amire tényleg képes, talán sosem tudjuk meg. 

DSC06243

Az e-Legendet most ugyanaz a Jean-Philippe Imparato temeti, aki nemrég még belengette, hogy akár lehet belőle fogalomba kerülő autó. A Peugeot vezérigazgatója a tanulmány bemutatója utáni sikert látva tavaly még arról beszélt, ha összejön 500 ezer aláírás egy gyártásáért indított petíción, lesz belőle rendes autó. Nem jött össze csak 60 ezer és ezért vagy ettől függetlenül Imparato most arról beszélt, hogy nem lenne jó döntés egy ilyen szűk kategóriára elkölteni 250 millió eurót, ennyibe kerülne ugyanis a gyártása. Azaz belátható időn belül nem lesz semmi a tanulmányból.