Igazán durvának ígérkezik a következő csúcs-Mini

2019.02.13. 16:47

Meglepő módon egy 2020-ban megjelenő típusváltozatot kezd most beharangozni a Mini. A John Cooper Works GP szériaváltozatáról közöltek egy kedvcsináló fotót, és néhány adatot.

A GP tanulmányautóként 2017 őszén mutatkozott be a Frankfurti Autószalonon, de időközben kifejlesztették a szériaváltozatot is. Úgy látszik, a látványos kétfedelű, és két félből álló hátsó szárnyakat ugyanúgy megtartják, mint a középen kivezetett dupla kipufogót, és a többi, versenyautókra emlékeztető részletet. Alighanem a jól ismert kétliteres BMW turbómotort építik ebbe a modellbe is, ám itt egy 300 lóerő feletti teljesítményű változat hajtja majd mind a négy kereket.

Ám az előzetes két rossz hírt is tartalmaz azok számára, akik netán rákívántak a legerősebb, legsportosabb, legszélsőségesebb Minire. Az egyik, hogy csak 2020-ban kezdődik a gyártása, a másik, hogy összesen 3000 példányt készítenek. A Mini John Cooper Works korábbi generációi a gyártó szerint már az előtt elfogytak, hogy az első példányt legyártották volna, és az időzítés miatt ezúttal is jó esély van rá, hogy ez történjen.