Meglepetés: Carlos Ghosn még mindig a Renault igazgatója

2019.02.13. 06:11

A Renault, ha lassan is, de felocsúdni látszik a tavaly novemberi sokkból, amit akkori vezetője, Carlos Ghosn tokiói letartóztatása okozott. Bejelentették, hogy a holland székhelyű vegyesvállalat, a Renault-Nissan BV elnöki posztjára a Renault új vezérigazgatóját, Thiery Bolloré-t jelölik, és azt is, hogy Ghosn még mindig állásban van a Renault-nál.

renault nissan

Korábban úgy nézett ki, hogy a Nissan és a Mitsubishi után a Renault is megszabadul Ghosn-tól, de most jelezték, hogy csak azokban a pozíciókban váltották le, ahol tényleg létfontosságú volt, annak érdekében, hogy ne váljon döntésképtelenné a Renault. Viszont továbbra is igazgatótanácsi tag maradt, sőt, megtarthatta állásait az Alliance Rostec Auto BV-nél, amely a Lada irányítására alakult társaság, és a Renault brazil részlegénél is.

Mindez azért lehet érdekes, mert ezzel a Renault jelezte, hogy továbbra is Ghosn mögött áll, akit Tokióban jelenleg is vádemelés nélkül tartanak fogva, arra hivatkozva, hogy fennáll a szökés veszélye, ha szabadon engedik.

A Renault új vezetői, és a Nissan között egyelőre nem kezdődtek meg a tárgyalások, úgy tudjuk, először ezen a héten találkozhat Jean-Dominique Senard, a Renault frissen beiktatott elnöke és Hiroto Saikawa, a Nissan vezérigazgatója. Senard várhatóan áprilisban csatlakozhat a Nissan igazgatótanácsához, ám azzal kapcsolatban, hogy átvegye-e az elnöki pozíciót a Nissannál, nem feltétlen várható egyetértés a két fél között. A Renault-Nissan szövetség alapító okirata az elnök kiválasztásának jogát a Renault hatáskörébe adja, de a Nissan részéről már jelezték korábban, hogy ezzel a gyakorlattal nem értenek egyet.

Egyes feltételezések szerint a japán kormányzat is a Nissan függetlenedési törekvéseit támogatja. A japán ipari minisztérium és a francia pénzügyminisztérium azonban határozottan cáfolta a pletykákat, amelyek szerint Japán nyomást gyakorolna Franciaországra, a Renault legnagyobb részvényesére, hogy csökkentse a francia cég 43,4%-os részesedését a Nissanban.