Belülről már megmutatták a Honda cukiságát

2019.02.14. 11:23

Érdekesen hozták össze a Honda formatervezői a múltidéző stílusjegyeket a jövőbe mutató megoldásokkal az Urban EV műszerfalán.

honda urban interior teaser

Az első generációs Honda Civic 1972 és 1979 között készült, és egyértelműen annak a korszaknak a formai megoldásai ihlették az Urban EV tervezőit. Most már az is egyértelmű, hogy nem csak kívül: a műszerfalat is skandináv bútor-stílusban készítették el. Így a hangulat valamelyest emlékeztet is a Civic születésének időszakára. Ugyanakkor a korszerű, kapcsolókkal telepakolt multikormány és a szuperszéles képernyősáv – amelynek része a két oldalsó tükröt kiváltó két kijelző is – láttán nem kérdéses, hogy csak a stílus származik a hetvenes évekből, a műszaki tartalom biztosan nem.

A korábbi kémfotók és az előzetesként közzétett vázlat alapján valószínű, hogy a végleges Urban EV veszít a sportosságából a tanulmányautóhoz képest – leginkább a célszerűség kedvéért – viszont úgy néz ki, az autó többi meghatározó tulajdonságán nem változtatnak érdemben. A Honda tulajdonképpen hasonló utat jár, mint a Tesla: vonzó csomagolásban próbálják eladni első, kizárólag villanyautónak tervezett autójukat, így nagyobb rá az esély, hogy a benzines modellekénél magasabb árszínvonal ellenére kelendő portéka válik belőle.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.