Csúcstalálkozót tartott a Renault, a Nissan és a Mitsubishi vezetése

2019.02.14. 17:45

Jean-Dominique Senard, a Renault frissen megválasztott elnöke két napra látogatott Tokióba, kifejezetten azzal a céllal, hogy találkozzon a Nissan és a Mitsubishi vezetőivel. Úgy tudjuk, két órán át tartott a találkozó, amelyhez hasonlóra a szövetség történetében eddig nem volt szükség.

renissan2

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi elnöki feladatait korábban egyetlen ember, Carlos Ghosn egy személyben látta el, ám ahhoz, hogy a szövetség tovább működjön, most már három embernek kell egyeztetnie. A Renault frissen kinevezett elnöke, akit a Michelin éléről csábítottak át, úgy néz ki, kifejezetten a szövetség vezetési struktúrájának átszervezésére, ennek az egyeztetés-sorozatnak a nyitányaként látogatott Tokióba, és találkozott a Nissan vezérigazgatójával, Hiroto Saikawával, és a Mitsubishit irányító Osamu Masukóval.

A látogatás protokolláris jellegéből fakadóan nagy bejelentésekre senki nem számított, ehhez képest az is jelentős eredmény, hogy mindhárman megerősítették a szövetség fontosságát. Mást persze nemigen várhattunk: korábban a Renault-t irányító francia kormányzat is jelezte, hogy a vállalatszövetség fenntartása fontos a számukra. Ugyanakkor a három vezető nyilatkozataiból az derült ki, hogy a kényes témákat egyikük sem hozta szóba. Állítólag sem a Nissan következő elnökének személye, sem a Nissan és a Renault szorosabb összevonásának kérdése nem merült fel, márpedig a fő törésvonal ezen témák mentén húzódik a két autógyártó között. A Mitsubishi, amely csak három éve része a vállalatszövetségnek, egyelőre csaknem kívülálló ezekben a kérdésekben.

Az érdemi tárgyalások persze csak ez után kezdődnek, és a cég irányításának kérdése várhatóan április eleje után kerülhet napirendre újra, miután Senard a Renault képviseletében a Nissan igazgatótanácsának tagja lesz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.