Elkészült a Toyota Hiace következő generációja

2019.02.18. 17:24

Nem forgalmazzák majd mindenütt, így várhatóan Európában és Japánban sem, ám a világ legnagyobb részén ez lesz a Toyota legfontosabb haszonjárműve.

A Hiace majdnem akkora legenda a Toyotánál, mint a Corolla: 1967 óta gyártják, szinte mindenütt felbukkant már a világban, és már a hatodik generációt mutatja be belőle a japán gyártó. Az új változat nagyobb lett, mint az elődje: a rövid változat is 5,26 méteres, hosszában több mint 50 centi, széltében bő 25 centivel nagyobb az elődjénél, a tengelytáv pedig 64 centit nőtt. Emellett van egy 5,9 méteres hosszabb kivitel is, amelyből a személyszállító akár 17 személyes is lehet. Ez a növekedés a legtöbb piacon előny lesz, viszont ugyanez az oka, hogy Japánban nem tervezik a forgalmazását: ott egyelőre piacon tartják az előző generációt, mondván, hogy a helyi igényeknek az jobban megfelel.

Az új modellbe egyébként kétféle motor kerül: a Camryből jól ismert 3,5 literes V6-os benzines, illetve egy 2,8 literes négyhengeres dízel, amely alighanem a Land Cruiser dízelmotorjának rokona. A típus egyik újdonsága egyébként, hogy a motorház nem a fülke alá, hanem elé került, így az orr-rész hosszabb lett, viszont a karosszéria alacsonyabb, a fülke pedig tágasabb lehet, mint korábban.

Valószínűtlen, hogy Európában felbukkanna az új Hiace – itt a Peugeot-val közösen fejlesztett Proace vette át a szerepét – viszont Ázsia nagy részén, a Közel-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában és Mexikóban kapható lesz. A gyártás a Fülöp-szigeteken zajlik majd, így itt lesz elsőként kapható.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.