Előkerült a legendás Le Mans Mazda

2019.02.20. 16:53

A Mazda szempontjából különlegesen fontos autóról van szó: egy ilyennel sikerült először végigmenni Le Mans-ban. Ez egyebek közt azért is lényeges, mert a versenygép az első generációs utcai RX-7 alapjaira épült, rettenetes szélesítések és szárnyak hozzáadásával.

Az RX-7 254i-ből eredetileg két példány készült az 1982-es Le Mans-i 24 órás versenyre. Ezek közül az egyik, a 82-es rajtszámú egy balesetben megsemmisült, és a másikról is azt gondolták, hogy valaki elbontotta, úgy eltűnt néhány év használat után. Ezekben az autókban még az utcai RX-7-es 1,3 literes wankel-motorja volt, ám a versenyváltozat 300 lóerőt adott le, ami akkortájt arra volt elég, hogy Le Mans-ban az abszolút 8. helyen autózzanak vele. Ezt a konkrét autót eredetileg Tom Walkinshaw, Chuck Nicholson és Peter Lovett használta, és kiestek vele 180 kör után, a később megsemmisült 82-es autó viszont a 14. helyen ért célba ugyanott.

Úgy néz ki, azóta többször átfestették és átépítették a megmaradt 254i-t, jelenleg ugyan fehér, de látszik a korábbi arany-fekete és rózsaszín fényezések nyoma is. Úgy tudjuk, miután megtalálták, a Mazda vette meg, és most alapos restaurálás kezdődik, hogy aztán tökéletes állapotú múzeumi autó válhasson az öreg, Wankel-motoros versenygépből.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.