Nagy átalakításba kezd az Audi vezére

2019.02.21. 13:40

Bram Schot, az Audi tavaly kinevezett vezérigazgatója 15 milliárd eurós költségcsökkentési programot indít az idén, ami a márka belső felépítését, és a kínálat összetételét egyaránt érinti.

schot

A terveiről Schot a Handelsblattnak adott interjúban beszélt, bár olyan horderejű ügyekről van szó, amelyek az Audi szervezetének alapjait érinthetik. „Egy dolog világos, túl magasak a költségeink.” - mondta, és világossá tette azt is, hogy milyen lépésekkel csökkentené ezeket.

A legsúlyosabb, és talán saját magára nézve is legveszélyesebb ígéret, hogy Schot hadat üzent az Audin belül létrejött hierarchikus, merev hatalmi struktúráknak. Egy teljes vezetői réteg leépítését tervezi, ahogy fogalmazta, a menedzsmentet nyitottabbá, nőiesebbé és fiatalabbá tenné. Ez nagyjából a jelenlegi középvezetői munkahelyek 10%-ának megszüntetését jelentené, ami önmagában is jelentős költségcsökkenést hozhat, hiszen a cég legjobban fizetett alkalmazottainak egy részétől szabadulna meg.

Egy másik intézkedés, amely szintén a költségek csökkentése felé mutat, a motorpaletta egyszerűsítése. Schot szerint az Euro 6d Temp norma tavaly szeptemberi bevezetése kapcsán fény derült rá, hogy túl sok a felesleges motorváltozat, amely nem fogy olyan mennyiségben, ami indokolná a gyártást. „Nem engedhetünk meg magunknak olyan modellváltozatokat, amelyeket csak nagy ritkán választanak a vásárlók.” - mondta az Audi vezérigazgatója.

A költségcsökkentési program eredményének már a helye is meg volna: tavaly decemberben az Audi vezetése úgy nyilatkozott, hogy 2023-ig 14 milliárd eurót fordítanak újabb elektromos modellek, önvezető technológiák és digitális megoldások fejlesztésére – ezt a kiadást pedig teljesen be is takarná a Schot által vázolt megtakarítási terv. A kérdés persze az, hogy sikerül-e véghezvinni: különösen a vállalati kultúra teljes átalakítása tűnik meredek vállalkozásnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.