IMQ: ez lenne a Qashqai utódja?

2019.02.27. 13:31

Az IMQ nevet már tavaly levédették az EU területén, amiből az I és az M betűkről sejthető, hogy micsoda: az Nissan Intelligent Mobility almárkája. A Q jelentését viszont csak találgatni lehet.

imqpreview

Egyesek szerint a Qashqai-ra utal, amely a Nissan egyik sikermodellje lett bemutatása után Európában: 2010 óta nem volt olyan év, hogy ne adtak volna el belőle legalább kétszázezer példányt.

Annyi a vázlat alapján is egyértelmű, hogy az IMQ valamiféle emelt, crossover-jellegű modell lesz, bár egyértelmű, hogy ezen a vázlaton nem a végleges arányok láthatók, hiszen az ablaksáv olyan alacsony, és annyira magasan kezdődik, hogy emberi használatra így alkalmatlan lenne. Ám az ilyen típusú képeket inkább a hangulat és egyes érdekesebb részletek megjelenítésére használják. Itt például elég jól látható az autó oldalának jellegzetes, csavary felülete, vagy a hátsó lámpák kampószerű LED-csíkja.

Több mint valószínű, hogy a tanulmányba elektromos hajtáslánc kerül, akár az év elején Detroitban bemutatott Intelligent Mobility tanulmányba, az IMS-be. Bár azt még nem tudni, hogy itt is ugyanazt a túlméretezett, 489 lóerő összteljesítményű, és 115 kWh-s akkucsomagot tartalmazó rendszert alkalmazzák-e, amit Amerikában bemutattak.

Ennél többet várhatóan csak a Genfi Autószalonon árulnak majd el az IMQ-ról, a hivatalos világpremierje kapcsán.