Bárki megkaphatja a Volkswagen villanyautó-alapjait

2019.03.05. 10:36

Bár gyorsan nő a villanyautók száma világszerte, még mindig csak a teljes autóállomány néhány ezrelékét teszik ki. És erről nem csak a hiányos infrastruktúra tehet, hanem az új technológiák ára is.

Ezen a problémán segíthet a Volkswagen kezdeményezése: miután euró-milliárdokért kifejlesztették a rugalmasan változtatható méretű MEB platformot, most elérhetővé tennék bárki számára. Az ötlet szokatlan, de nem logikátlan. A Volkswagen csoport vezérigazgatója, Herbert Diess szavaiból az is kiderült, hogy miért döntöttek így. „Az a célunk, hogy jelentős csökkenést érjünk el az elektromobilitás árában az MEB platform minél szélesebb körű elterjesztésével, az példányszám-növekedéssel elérhető alkatrész-árcsökkenés révén.” Az is kiderült, hogy már most is létezik egy cég, az Aacheni e.Go Mobile AG – jelenleg egy Life nevű elektromos miniautót gyártanak – amely már jelezte, hogy felhasználná az MEB platformot, de a bejelentés nyomán nyilván komolyabb érdeklődőkre számít a VW.

Mivel az MEB lényegében járóképes, mire kikerül a Volkswagen gyárából, azaz csak a felépítményt kell rá elkészíteni. Diess szerint így akár egész kis sorozatú gyártáshoz is megérheti felhasználni. Ennek a demonstrációjára szánták az ID Buggy tanulmányt, amely az 1960-as és '70-es évek Bogár alapú homokfutóira emlékeztető nyitott jármű. Annak idején ezeket úgy állították elő, hogy a Bogár karosszériája helyére egy könnyű, üvegszálas műanyag héjat csavaroztak, és a legtöbb ilyen jármű egész kis sorozatban – néhány tucat, vagy legfeljebb néhány száz példányban – épült.

A Volkswagen csoport persze maga is igyekszik minél többféle típust előállítani az MEB platform alapjaira, de az ötlet, hogy mások számára is hozzáférhetővé tegyék a kész villanyautó-alapokat, tényleg gyorsíthat valamit a villanyautók árának csökkenésének folyamatán, ami nagy részben még előttünk áll.

Genf 2019.

Sok karbon és még több borzongás a Mansory-nál
Idén is ők voltak a legbátrabb őrültek Genfben, bár a krokodilbőrrel talán túltolták kicsit.
Ezeket hoztuk volna haza Genfből
Sok jó autó volt a genfi kiállításon, de csak kevés ütötte meg azt a szintet, amit azonnal hazahoztunk volna. Itt a lista.