A Toyota holdjárót fejleszt

2019.03.13. 16:08

A Toyota olyan feladatra mondott igent, amelynek a komplikáltságáról kevés elképzelésünk lehet, mivel még senki nem épített hasonló járművet sem. Egy olyan holdjáróról van szó, amely akár 10 ezer kilométert is megtehet, és embereket szállíthat zárt, nyomás alatti kabinjában, így lehetővé teheti a hold sokkal alaposabb megismerését.

A korábbi holdra repülések során ugyan többféle járművet is alkalmaztak – az amerikaiak kisméretű és kis hatótávú, nyitott holdautót, a szovjetek pedig kerekes automata holdjárót – de zárt kabinnal rendelkező eszközt eddig még senki nem készített. A Toyota vázlatain szereplő jármű talán ezért is ekkora: a hatkerekű eszköz hat méter hosszú, 5,2 méter széles és 3,8 méter magas, 13 köbméteres belső térrel rendelkezik, és két fő számára tervezik, bár szükség esetén négy ember számára is elegendő az oxigén- és energia-ellátás.

A közös munkát a JAXA és a Toyota szakemberei már 2018 májusában elkezdték: így született meg a vázlatokon szereplő koncepció, a bal oldalán a nagy felületű, felgöngyölhető napelemmel, és a cserélhető gáztartály-rendszerrel, amelyben az üzemanyagcellák működését biztosító hidrogént és oxigént viszi magával a jármű.

Ezt a fejlesztést persze nem kell túlzottan elkapkodnia a Toyotának: a JAXA 2029-re tervezi az első ilyen jármű felküldését a holdra, de ehhez egyelőre még megfelelő szállítóeszköz sincsen, azaz minimum tíz év lesz rá, hogy tökéletesítsék a terveket.