Hiába várjuk a VW Beetle utódját

2019.03.22. 07:34

Herbet Diess, a VW csoport vezetője az amerikai Motor Trendnek adott interjút, ahol néhány szóval lenullázta a Beetle rajongók reményeit. Korábban úgy nézett ki, hogy a Beetle az MEB platformon, villanyautóként visszatérhet. Erre utalt, hogy az I.D. Buzz formájában az első generációs Transporter kisbusz szellemi utódja már fejlesztés alatt állt, és az is, hogy Genfben egy buggy-szerű tanulmányt mutattak be.

DB2011AU00504 L

Ehhez képest Diess úgy fogalmazott, hogy nem hiszi, hogy történelmi VW modelleket kellene feltámasztani elektromos alapokon. Hogy miért gondolja így, azt nem fejtette ki, így csak találgatni lehet az okokat. Mindenesetre a modern Beetle az 1998-ban bemutatott első generáció ígéretes első éveit követően messze nem lett akkora siker, mint azt sokan várták, és ezen a 2011-es modellfrissítés sem változtatott. A típus gyártását ezért tavaly leállították, és nem csodálkoznánk rajta, ha az utóbbi évek hervasztó eladási adatai miatt döntöttek volna úgy, hogy hallani sem akarnak az elektromos Beetle utódról. Pusztán a dolog racionális oldalát nézve a dolog úgy is magyarázható, hogy a Beetle-rajongók a benzines modellt sem tartották el, egy elektromos változat pedig az ára miatt még sokkal szűkebb kör számára lenne elérhető.

Diess ugyanakkor azt is elmondta, hogy készíteniük kell olyan típusokat, amelyek érzelmi szempontból is megérintik a vásárlókat, és erre az MEB platform kiváló lehetőséget nyújt, mivel az elektromos hajtás sokkal nagyobb szabadságot enged a tervezőknek a hagyományosnál, a villanymotorok kis helyigénye és a padlóba épített akkumulátorok miatt. A MEB-ről állítólag a Forddal is folytatódnak a tárgyalások, bár, ahogy a vezérigazgató fogalmazott, a két cég közti kapcsolat még épülőben van – magyarul megállapodni még nem tudtak a részletekben.