Európa és Észak-Amerika után Kínában is leleplezték a Ford középkategóriás szabadidő-autójának legújabb generációját. Ott, akárcsak Amerikában, Escape néven lesz kapható, de nem ez az egyetlen eltérés: sokkal nagyobb és csillogóbb hűtőrácsot is terveztek hozzá, amely formára sem egészen olyan, mint a Kugáé.
A karosszéria alig azonosíthatóan gyenge karaktere itt nyer értelmet: ezen az autón a másik orr sem hat idegenül, és így egyszerűen az adott piac ízlésvilágához lehet igazítani a típust. A kínai változaton egyébként is több a krómszínű díszítés, ami alighanem jobban is tükrözi az autóbirtoklás ottani, eltérő státuszát: míg Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában egy ilyen autó csupán az élet egyik kelléke, Kínában még sokkal inkább a gazdagság szimbólumának számít. A Fordnál pedig azt hangsúlyozzák, hogy igyekeznek a helyi vevőknek leginkább megfelelő formákat kialakítani.
A Ford egyébként nagyon komolyan be is fektet Kínában: új innovációs és formatervező részleget állítanak fel a meglevő mérnöki tervező és kutatóközpontok mellett. A Nanjingban kialakított megoldásokat aztán globálisan hasznosítják majd – ilyen értelemben a kínai Ford részlegek is nemzetköziek lesznek, akár az észak-amerikai, német a dél-amerikai megfelelőik. Emellett továbbra is két partnerrel dolgoznak együtt Kínában: a Changan és a Jiangling Motorstól is érkeznek fejlesztések.
Így a Changannál már dolgoznak az Escort szedán utódján, míg a Jianling a tisztán elektromos Territory kifejlesztésével járul hozzá a kínai termékpalettához.