Egész minimalista az Infiniti új tanulmánya

2019.04.11. 16:31

Jövő héten mutatják be, de már most megmutatták két képen az Infiniti Qs-t, egy újabb szilánkot a márka jövőképéből.

A Nissan Luxusmárkája már a tisztább, elektromos jövőre készül egy ideje, és ezt különféle tanulmányautók bemutatásával hangsúlyozza. A Qs jelzésűt például a Sanghaji Autószalonon tervezik kiállítani. Ez szedán-formájú – talán azért, hogy a hagyományos autóformához jobban ragaszkodó kínai közönség közelebb érezze magához – ugyanakkor feltűnően magasra került az övvonal, ami egészen szokatlan arányokat kölcsönöz a járműnek.

Az ok egyszerű: a legtöbb modern elektromos járműhöz hasonlóan a hajtás és az akkumulátorok a padlóba kerültek, az utastér alá. Így alacsonyan tarthatták az autó tömegközéppontját, ami jót tesz a stabilitásnak. Ráadásul így építhették be a legvédettebb helyre az érzékeny Li-ion akkumulátorokat. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy miféle hajtást kap a Qs, viszont stílusban elég erősen rímel a januárban, Detroitban bemutatott QX Inspiration modellre, amely a szabvány ötajtós SUV-ok egy megvalósítása.

Bár most, hogy a Renault-Nissan szövetség vezetése kicserélődött, nem egészen világos, hogy milyen jövőt szánnak az Infinitinek, az egyértelmű, hogy Európával szemben Kínában és Észak-Amerikában hosszú távra terveznek a márkával. Eddig annyit mondtak, hogy 2021-re eltűnik a kínálatból minden dízelmotor, és minden típusból lesz legalább egy, legalább részben villanymotoros változat is.