Leállhat a Tesla Gigafactory bővítése

2019.04.12. 06:45

A Gigafactory a Tesla és a Panasonic egyik legnagyobb befektetése. A két cég eddig 4,5 milliárd dollárt fektetett a nevadai üzem fejlesztésébe, ám a legújabb információk szerint bizonytalan, hogy a tervezett ütemben növelik-e tovább a termelést.

gigafactory 653

Eddig a terveknek megfelelően növelték az akkumulátorgyártási kapacitást, ami március végére el is érte az évi 35 GWh-s szintet. Korábban úgy tervezték, hogy 2020-ra 54 GWh-ra emelik a gyártást, de a japán Nikkei híre szerint megállhat a folyamat. Valamiféle anyagi gondolat említ a gazdasági napilap, de részleteket egyelőre nem írnak. A Tesla részéről azt nyilatkozták, hogy bár a szükségleteknek megfelelően tovább szándékoznak bővíteni a Gigafactory képességeit, egyelőre a meglevő berendezések hatékonyabb kihasználásában látnak nem várt tartalékokat, és most ezeknek a kiaknázására koncentrál a cég.

A Tesla az utóbbi hónapokban egyébként több alkalommal is utalt rá, hogy lazítana exkluzív kapcsolatán a Panasonic-kal. Egyrészt a Maxwell nevű akkumulátor-specialista felvásárlása mellett döntöttek az idén februárban, másrészt jelezték, hogy kínai akkumulátor-igényüket a helyi üzemük elégíti majd ki, amely a jelek szerint nem feltétlenül Panasonic cellákat alkalmazna.