Kabriót csinálnak a Putyin-limóból

2019.04.14. 07:36

Úgy tűnik, tényleg komolyan gondolták az oroszok, hogy teljes modellpalettát készítenek az Aurusnál. A szedán és az egyterű után, most a kabrió következik.

aurus-kabrió
Fotó: yakunin_077 / Instagram

Ugyan a konkrét bejelentés még nem történt meg, de már láttak két példányt átgurulni a Vörös téren, vélhetően a május kilencedikei győzelem napjára készülnek valamilyen felvonulással.

Habár erősen álcázták az autókat, az azért sejthető, hogy a Senat szedán stílusán alig fognak változtatni. Marad a kicsit Rolls-Royce-okra hajazó stílus, kettővel kevesebb ajtóval és nyitható tetővel. Bár még a hátsó üléseken is elég tágasnak látszik az autó, gyanítjuk, hogy a szedán 5,6 méteres hosszából lecsapnak néhány centit.

Minden bizonnyal a többi modellben használt 4,4 literes turbómotort vetik be majd itt is, így hiába lesz súlyos a kabrió, hatszáz lóerővel azért majd arrébb lehet állni majd ezzel is. A Genfi Autószalonon élőben is megnézhettük az Aurus Senatot, kattints ide a videóért.