Nehezebb lesz ellopni a Fordokat

2019.04.22. 12:36

Új kulcsokat fejlesztettek ki, amivel a kulcs nélküli indítással szerelt autók biztonságán szeretnének javítani.

A kulcs nélküli nyitás és indítás manapság már szinte alapvetésnek számít az autógyártóknál, azonban az kényelmi funkcióra hamar ráreppentek a tolvajok is. Korábban egy itthon pórul járt Porsche Cayenne-tulajdonosról írtunk, akinek az autóját valószínűleg úgy lopták el, hogy a kulcs kódját egyszerűen lemásolták egy jelerősítő segítségével. Később találtunk egy egyszerűbb, bár nem túl elegáns megoldást is a problémára, de azt azért mégsem várhatjuk el, hogy a kulcsot mindig alufóliában tároljuk.

A Ford most úgy erősíti a rendszert a Fiesta és Focus típusoknál, hogy alvó módot programoz rájuk. Vagyis, ha a rendszer azt érzékeli, hogy a kulcs (és persze gazdája) 40 másodpercig nem mozdul, a kulcs egészen addig nem továbbít jelet, amíg az autó kétméteres körzetébe nem érünk, így csökken a lopás veszélye. Persze, csak teoretikusan, hiszen egy profi tolvajnak 40 másodperc is untig elég a kulcs kódjának lelopására. Aki a frissítés előtti kulccsal vásárolt az említett típusokból, az is kérheti a rendszer megerősítését 85 dollárért (~24 ezer forint) a Fiesta és 94 dollárért (~27 ezer forint) a Focus esetében.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.