Az elektronika hátráltatta a VW Golf bemutatását

2019.04.26. 17:10

Már korábban bejelentették, hogy a Golf az eredeti tervekkel ellentétben az idén őszre nem készül el, pedig már álcázás nélkül tesztelik a prototípusokat, ami arra enged következtetni, hogy nagyon közel a gyártás. Most viszont az is kiderült, hogy mi a késlekedés valódi oka.

golf8 na

Korábban csak annyit mondtak, hogy több figyelmet szeretnének a Golfnak, mint amennyit az őszi Frankfurti Autószalonon kaphatna a konkurencia mellett. Ám ez a magyarázat nem az egyetlen: Jürgen Stackmann, a VW márka vezére Sanghajban elárulta, hogy komoly gondok voltak a Golf új digitális funkcióival. Lényegében az új szoftver hibái miatt csúsztak a menetrendhez képest, többek közt a vezeték nélküli szoftverfrissítés-funkció sem készült el időre. „Sosem titkoltuk, hogy a szoftver, amely a jövőbeli termékeink döntő fontosságú eleme, komoly kihívást jelent a szakembereink számára... A házi feladat még előttünk áll, a fejlesztőink komoly nyomás alatt dolgoznak.” - foglalta össze a helyzetet az igazgató. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy már látszik az alagút vége.

A probléma gyökere állítólag az, hogy olyan biztonsági protokollokat kellett beépíteni a szoftverbe, amelyek garantálják a kommunikáció teljes biztonságát. „Ez nem olyan, mint egy okostelefon szoftvere, ami talán felbosszantja a felhasználót, de később egyszerűen orvosolható a hiba egy frissítéssel. Az autóban, ha valami rosszul működik, akár életeket is veszélybe sodorhat. Így a biztonsági elvárások is sokkal magasabbak.” Emellett az utólagos, központi szoftverfrissítés lehetősége jogi szempontból is új helyzetet teremt, hiszen minden változtatást jóvá kell hagyatni a típusvizsgát kiadó hatóságokkal. A drótnélküli frissítés engedélyeztetésére azonban még nincsen bevett módszer sem az autógyártó, sem a hatóságok részéről, így ezeket is most kell kidolgozni.

A német sajtó szerint a Golf gyártása már az idén megkezdődhet, de a korábban tervezett 80 ezer helyett 2019-ben legfeljebb tízezer példányt gyárthatnak le Wolfsburgban. Ezért csúszik a bemutató 2020-ra: a premier idejére megfelelő készleteknek kell rendelkezésre állniuk.