Kínában engedélyezik a használtautó-exportot

2019.05.07. 10:41

Az utóbbi években a kínai autópiac is a telítődés jeleit mutatja, alighanem ez állhat a Kereskedelmi Minisztérium döntésének hátterében.

usedcarschina

A kínai autóállomány egészéről viszonylag keveset tudunk, de a 2000-es évek közepén megindult nagy piacbővülés előtt alig egymillió autó fogyott az országban évente. Ebből az időszakból, az 1990-es évekből származott a használtautók kivitelének tilalma is. De mostanra akkora a kínálat, és annyi az autó az utakon, hogy a tiltás értelmét vesztette.

A kínai használtautó-piac egyelőre kisebb, mint az újautóké, 13,8 millió használt autó cserélt gazdát rajta, szemben a bő 28 millió újautó-értékesítéssel. De már évek óta látszik, hogy lassul az újautó-piac növekedése, sőt, lassan már az eladások csökkenéstől kell tartani. Ezt próbálnák ellensúlyozni a használt autók exportjával, amelyhez a kínai kormányzat most cégeket keres, amelyek megszerveznék és végrehajtanák a kivitelt.

A kínai használt autók alighanem olyan országokban kötnek majd ki nagy mennyiségben, ahol a jövedelmi viszonyok miatt az újautó-vásárlás nagyon kevesek kiváltsága, és nem túl szigorúak a környezetvédelmi és biztonsági szabályok. Azaz az export elsősorban Latin-Amerika, Afrika és Ázsia szegényebb országaiba irányulhat. Európába viszont szinte biztosan nem jut majd Kína levetett autóiból, bár nyilván akadna köztük néhány érdekesség.