Újabb háromszáz lovas szörnyetegek a Minitől

2019.05.15. 15:08

Az ötajtós modellek már nemigen passzolnak a Mini névhez, ahogy a kétliteres turbómotor sem, ami a JCW változatba kerül. Ez utóbbi 304 lóerős és 449 Nm csúcsnyomatékú, azaz egyből a sportkompaktok élmezőnyébe repíti az ötajtósokat.

A két azonos alapú, bár eltérő karosszériájú modell egy kicsit máshogy is megy ugyanazzal a hajtáslánccal: a Clubman 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, míg a testesebb Countryman ugyanerre 5,1 másodperc alatt képes. A végsebessége persze mindkettőnek egyformán 250 km/h. Ami viszont hiányozhat egyeseknek, az a kézi váltós kivitel: egyelőre nem készül ilyen, a kétliteres turbómotort csak nyolcfokozatú ZF automatával kínálják. Szintén kötelező elem az All4 fantázianevű összkerék-hajtás, ami mondjuk nem is baj ekkora teljesítmény mellett.

Természetesen nem csak a hajtáslánc más, mint a polgári változatok esetében. Egyrészt a hagyománynak megfelelően ezek a Minik is szép versenycsíkos fényezést kaptak. Másrészt a futóművet és a fékrendszert is igyekeztek összhangba hozni az autó dinamikájával. Így a futómű hangolása feszesebb lett, és a legkisebb kerekek is 18 hüvelykesek mindkét modellen. Mondjuk ez utóbbi a 360 mm-es féktárcsák számlájára is írható: kisebb felnikben talán el sem férnének.