Niki Lauda nincs többé

2019.05.21. 11:29

Az autósport talán legjellegzetesebb alakja távozott az élők sorából ma hajnalban. Niki Laudát nem csak nagyszerű vezetési tudása, vagy legendás üzleti érzéke emelte ki a tömegből: ő volt az ember, aki túlélt egy túlélhetetlennek hitt balesetet, visszatért a versenypályára, és újra bajnok tudott lenni.

Andreas Nikolaus Lauda 1949-ben született Bécsben. Jómódú családban nevelkedett, versenyezni 19 évesen, 1968-ban kezdett: hegyi futamokon állt rajthoz. Első versenyén második lett, a másodikon már első helyezést szerzett. Bár családja nem támogatta – pályafutása kezdetén ezért hitelekből volt kénytelen finanszírozni a versenyzést – hamar megjöttek az eredmények. 1972-ben brit Formula 2-es bajnoki címet szerzett, 1973-ban pedig a BRM színeiben már az F1-ben szerzett két pontot.

Az áttőrést 1974 hozta meg: bekerült a Ferrari csapathoz – itt kapott először fizetést a versenyzésért. Meg is hálálta Enzo Ferrari bizalmát: még abban az évben két futamgyőzelmet szerzett, 1975-ben pedig már a világbajnoki címet is megszerezte. 1976-ot a legnagyobb esélyesként kezdhette, de augusztusban, az akkor még bő 22 kilométer hosszú Nürburgringen súlyos balesetet szenvedett. Az autója kigyulladt, és csak az utána érkező versenyzőknek köszönhető, hogy ott és akkor nem lelte halálát.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett, amelyeknek a nyomait egész hátralevő életében magán viselte. Ennek ellenére csupán két futamot hagyott ki, és a világbajnoki címért is versenyben maradt a legutolsó futamig. A következő évben úgy szerezte vissza a világbajnokságot, hogy az év utolsó két futamán már rajthoz sem állt.

Lauda a következő évtől már a Brabam-Alfa Romeo színeiben versenyzett, de itt az autók megbízhatósági problémái miatt a bajnoki címnek már a közelébe sem jutott, bár amikor befejezte a versenyeket, minden esetben pontot szerzett. Az 1979-es év még rosszabb volt, összesen két versenyen jutott el a célig, így visszavonult, és saját légitársaságának üzleti fejlesztésére koncentrált. Formula 1-es pályafutását 1982 és 1985 között a McLarennél folytatta, ahol 1984-ben harmadszor is világbajnok lett.

Aktív versenyzői pályafutását 171 futamot követően 24 futamgyőzelemmel, 54 dobogós helyezéssel és 420,5 világbajnoki ponttal zárta. Az autóversenyzéstől azonban soha nem szakadt el később sem, tanácsadóként alkalmazták a Ferrarinál és a Jaguarnál, 2012-től pedig a Mercedes gyári F1-es csapatának elnöke volt. Emellett az idők során három légitársaságot is alapított. A Lauda Airt 1979 és 1999 között vezette, majd 2003-tól 2011-ig Niki, végül 2016-tól LaudaMotion néven üzemeltetett saját tulajdonú légitársaságot.

Lauda egészségével, részint a balesete következtében régóta voltak problémák. 1997-ben az öccsétől kapott új vesét, 2005-ben pedig második feleségétől. Állapota azonban tavaly vált igazán aggasztóvá. Augusztusban tüdőátültetésen esett át, amiből látszólag felépült, de 2019 elején egy influenza-fertőzés következtében újra kórházba került. Állítólag a vesefunkciói is leálltak az utóbbi hetekben. Egy svájci klinikán, álmában érte a halál a 2019 május 21-én hajnalban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.