Vesztegetés miatt nyomoznak a Porsche után

2019.05.29. 17:36

Ha a német lapok értesülései helytállóak, abból a Porsche következő nagy botránya lehet. Az ügyészség egyelőre egy gyanúsan nagy összegű kifizetés miatt vizsgálódik, amelyet egy egykori munkástanácsi tagnak folyósított az autógyártó.

porsche kozpont

Egyelőre nyilván még zajlik a vizsgálat, így a hatóságok hallgatnak. Annyi azonban így is kiszivárgott, hogy a szálak a Porsche vezérigazgatójáig vezetnek. Oliver Blume fontos figura, és nem csak a sportkocsigyártó számára: ő a VW igazgatótanácsának is az egyik tagja.

Hogy miért kaphat egy munkástanács tagja jelentősebb összeget, arról persze így is születtek már elméletek. Kézenfekvő, hogy ha a cégvezetés mellett foglalt állást a munkáltató és a munkavállalók közti konfliktusokban, azzal hasznot hajthatott a Porschének. Az efféle kapcsolat persze tiltott, ha bizonyítani tudják, akkor börtön is járhat érte.