Húsz év után távozik a Jaguar főtervezője

2019.06.05. 06:35

Az elmúlt húsz évben a Jaguar arculatát alapvetően határozta meg Ian Callum, akit 1999-ben jelöltek ki a márka vezető tervezőjének. A 64 éves szakember most visszavonul – a hivatalos verzió szerint új formatervezési kihívásokat keres – és a továbbiakban már csupán konzultánsként vesz részt a formatervező részleg munkájában.

Ian Callum és a Jaguar e-Pace
Ian Callum és a Jaguar e-Pace

Callum július 1-ével távozik a Jaguar tervezési részlegének éléről, utódja Julian Thomson lesz, aki eddig is Callum helyetteseként dolgozott, azaz jól ismeri a cég működését.

Azt egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy ez mekkora változást hoz a Jaguar modellek stílusában, de ha hoz is, az legkorábban 4-5 év múlva kezdheti éreztetni a hatását, hiszen addig még a Callum által megkezdett projektek eredményeit mutatják majd be új modellként.

Julian Thomson
Julian Thomson

Thomson, aki eddig hivatalosan a Jaguar kreatív tervezési igazgatója volt, 2000 óta dolgozik a cégnél, korábban a Lotus formatervezési igazgatójaként dolgozott.