Együtt fejleszt a BMW és a Jaguar

2019.06.06. 06:21

A Jaguar az i-Pace, a BMW pedig az i3 révén már kínál elektromos autót, de úgy tűnik, a kínálat további szélesítését már közösen oldanák meg.

A BMW a következő öt évre 12 teljesen elektromos hajtású modellt ígért, és a Jaguar Land Rover terveiben is több elektromos modell szerepel. A fejlesztések azonban drágák, ezért is egyezett meg a cég a továbbiakra szoros együttműködésről ezen a téren. A közös fejlesztőközpont Münchenben működik majd, és a BMW eDrive hajtásrendszerének ötödik generációjából kiindulva fejlesztik majd a közös villanyautó-alapokat. A megállapodás szerint mindkét gyártó maga állítja majd elő az így kifejlesztett alkatrészeket, bár valószínű, hogy ha azonos beszállítóktól rendelnek majd, azzal is jelentős megtakarítást érhetnek el.

Az eDrive rendszer ötödik generációja egyébként már közel áll a gyártáshoz: ez kerül a 2020-ra beígért BMW iX3-asba, amelyet Kínában gyártanak majd, de várhatóan a világ más tájain, így Európában is elérhető lesz. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen típusba kerülhet a Jaguar Land Rovernél a BMW-től beszerzett hajtásrendszer, de a lényegében kész megoldások átvétele nyilván gyorsítja majd a villanyautó-fejlesztést a brit gyártónál is.

A helyzetet közelebbről ismerők szerint a megállapodás egyenes következménye a Jaguar Land Rover nehéz anyagi helyzetének. Miután a tavalyi évet 3,6 milliárd fontos veszteséggel zárta, minden lehetőséget megragadnak a költségek csökkentésére. Nyilván az sem véletlen, hogy épp a BMW-vel sikerült megállapodni: a brit cég vezérigazgatója, Ralf Speth, és a villanyautó-programot vezető Wolfgang Ziebart is a BMW-től érkezett a Jaguar Land Roverhez, és úgy néz ki, a régi kapcsolatok még működnek.