Igazítanak a Renault legnagyobb terepjáróján

2019.06.07. 06:45

Úgy látszik, nem akartak túl durván hozzányúlni a Nissan X-Trail francia testvérmodelljéhez, de nyilván elkerülhetetlen volt. Talán egy kicsit korai is alig három év után, de a Renault-nál nyilván tudják, mit csinálnak.

A Koleos külsején nagyítóval is alig találni érdemi változtatást. Igazán oka sem lenne: a márkaarculat nem változott 2016 óta, a forma sem tűnik túlhaladottnak. Így csak a ködlámpák környékén helyeztek el némi extra krómdíszítést, de ahhoz, hogy ezt bárki észrevegye, tényleg egymás mellett kell látni a két autót.

Az új dízelmotor-kínálat viszont érdemben különbözik az eddigitől. Az alapmotor már nem 1,6 hanem 1,8 literes, és 130-ról 150 lóerőre nőtt a teljesítménye. A kétliteres dCi motor egyelőre marad, viszont a teljesítményét 175-ről 190 lóerőre emelték. Az erősebb motorok mellől azonban eltűnik a kézi váltó: már csak fokozatmentes automata váltóval lehet majd megrendelni a típust.

A fedélzeti rendszert természetesen korszerűsítették: az R-link 2 már 7 vagy 8,7 hüvelykes kijelzőt kaphat, és az Apple Carplay szabványát is ismeri, ami Nyugat-Európában nyilván több piacon is javítja majd az esélyeit.

A második generációs Koleos ugyanúgy nem lett igazán népszerű, mint az elődje, hiába tűnik divatosabbnak annál. Eddig a legjobb évében 19 ezer példány fogyott, ami annak fényében meglepő, hogy a műszakilag nagyon hasonló Nissan X-Trailből ugyanebben az évben 48 ezret vettek. Hogy épp ez a felújítás hoz-e változást a nagy Renault népszerűségében, azt persze nem könnyű megjósolni, de van egy olyan érzésünk, hogy a visszafogottsága miatt kevesen veszik majd észre, hogy más lett valami a típuson.