A Jeep Wrangler miatt indul per a Fiat Chrysler ellen

2019.06.14. 16:23

A 2015 és 2018 közt gyártott Jeep Wranglerek egy vélt hibája miatt indítanak csoportos pert a Detroiti Kerületi Bíróságon a Fiat Chrysler Automobile ellen. A gyártó szerint azonban a tulajdonosok hibája, hogy előjön a jelenség.

A leírások szerint ugyanis a Wranglernek ez a generációjának kormányműve hajlamos lengésbe jönni autópálya-tempó mellett, akár egy kis úthiba hatására is. A beszámolók szerint a lengés csak jelentős lassítást követően csillapodik, bár a tények nem igazolják az elnevezést: eddig egyetlen halálos kimenetelű balesetről sem tud senki, amelyet ez a hiba okozott volna.

Az FCA ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy természetesen minden ilyen típusú hibát igyekeznek kiküszöbölni, de tapasztalataik szerint a legtöbb hasonló eset vagy utólagos futómű-módosításokra, vagy károsodott, illetve kopott kormánymű-elemekre, vagy nem megfelelően beállított guminyomás-értékekre vezethető vissza.

A probléma az NHTSA, az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági kormányügynöksége adatbázisa szerint nem új keletű. Hasonló jelenségről már 1995 óta születtek reklamációk, és azóta több mint 200 esetben nyújtottak be panaszt a kormányzással kapcsolatosan. Ám úgy tűnik, a hatóság sem talált egyet sem elég megalapozottnak ahhoz, hogy visszahívást rendeljen el miatta.

Egyelőre nem tudni, hogy hová vezethet az ügy. Ám azt azért érdemes megjegyezni, hogy a Wranglerhez hasonló, elöl és hátul egyaránt merev tengelyes futóművel és magas oldalfalú gumiabroncsokkal felszerelt, magas tömegközéppontú terepjárók erőssége nem a nagy sebességű stabilitás lesz, és ebben nincsen semmi meglepő: a fizika törvényei miatt van így.