Gyártásba küldik a teljes képernyős autót

2019.06.16. 06:43

A Byton még 2018-ban mutatta be a nyomokban i3-as BMW-t tartalmazó tanulmányát, amelyben az egyik legmeghökkentőbb a 48 colos képernyő volt a műszerfal tetején. A kínai startup most bejelentette: a szériaváltozatban is megtartják a megoldást.

byton-mpace

Az óriási műszerfali kijelzőn kívül még kettő lesz az autóban, amiből az egyiket a kormány közepére rakták, amilyet még szintén nem láthattunk szériagyártású autóban. Felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz így a légzsákkal, de a gyártó szerint gond nélkül elfér a kijelző alatt. A sok-sok tapipadnak köszönhetően a kép alapján mindössze hat gomb lesz a műszerfalon, ami alighanem új autóipari rekord lesz.

Neve is lett a furcsa crossovernek, M-Pace-nek fogják hívni, ha végre gyártásba kerül.  Ugyan ez a sok kijelzős megoldás már önmagában újdonság lenne az autóiparban, de az ígéretek szerint négyes szintű önvezetést is lesz M-Pace-ben. Ez olyan újdonság lenne, aminek mások még a közelében sincsenek, így ez a vállalás egyelőre minimum optimistának tűnik, ha tartani szeretnék a 2020-ra tervezett sorozatgyártást. Nem kevésbé idealistán állnak hozzá a hatótávhoz is: a 272 lóerős változat 400, a 475 lóerős 500 kilométert mehet majd el egy töltéssel.