Kiderült, mikorra érkezik a villany-Mini

2019.06.21. 06:45

A tény, hogy dolgoznak egy ilyen típuson, rég nem titok. Tanulmányautóként be is mutatták már majdnem két éve, de hogy igazán megtérüljön az erőfeszítés, ahhoz 2020 elején kell elkezdeni a gyártást.

Valószínűleg ez is a menetrend, de előbb július 9-én leleplezik a Mini Electric végleges változatát. Erről egyelőre csak pletykákat hallottunk, bár ezek egy része nem megalapozatlan. Például úgy néz ki, hogy első körben öt országban lehet majd megrendeli: Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Svédországban és Norvégiában. A gyártás a Mini Oxfordi üzemében folyik majd, és valószínű, hogy az autóba ugyanaz a 183 lóerős villanymotor kerül majd, amelyet a BMW i3S-ből már ismerünk. Ugyanezen az alapon a hatótávját 320 km körülire saccolják.

Ahogy a legtöbb autógyártó mostanság, a BMW is a szén-dioxid-kibocsátási átlagának csökkentésére használja az elektromos autókat a 2020-tól esedékes szigorítás kapcsán. Így ugyanis némi veszteséggel is érdemes forgalmazni ezeket, mivel a szabályozás nem számol a közvetett szén-dioxid-kibocsátással, a villanyautók kibocsátását viszont az első két évben egynél nagyobb súllyal számolják, 0 g/km-nek.