Valódi sportkocsi a BMW M részlegétől

2019.06.25. 13:37

A BMW régóta adós egy vérbeli szupersportkocsival, amilyen utoljára talán az M1-es volt. Többször majdnem készítettek ilyen modellt – legközelebb talán az M1 Hommage-zsal jutottak 2008-ban – de most mintha komolyabb lenne az elhatározás.

A konkurensek döntései, és az iparág átalakulása is arra mutat, hogy szükség volna valamire, ami túlmutat a BMW megszokásain. A szomszédban az AMG például nem csak terepjárókat tuningol, de saját modellválasztékot épít – míg a BMW M részlege mostanában leginkább sportcsomagokat árul szedánokhoz és kombikhoz. Eközben az i modellek is kezdenek már idősödni, és a BMW egy ideje nemigen költött újabb környezetbarát autókra. A Vision M Next Concept nevű autó mindezekre a kihívásokra jelenthet egyfajta választ.

Érdekes, hogy bár egyértelműen az elektromos autók felé mutat ma minden, a BMW-nél mégis egy, az i8-aséra emlékeztető hibrid rendszert állítottak össze a látványos tanulmányautó számára. Ebben egy kicsit komolyabb a benzinmotor, mint az i8-asban, három helyett négyhengeres, ami arra enged következtetni, hogy legalább 2 literes. A teljesítményét külön nem árulták el, de szinte biztos, hogy jócskán 300 lóerő felett hoztak ki belőle, a villanymotorokkal együtt pedig kereken 600 lóerő jön a rendszerből. A gyáriak szerint a gyorsulás százra kereken 3 másodperc alatt megy, a végsebesség pedig 300 km/h. Ez utóbbit alighanem segítség nélkül is fedezheti a benzinmotor, a hajtás elektromos része pedig a Boost+ nevű funkcióval adhatja hozzá a teljesítményhez a magáét, ha a sofőr szükségesnek érzi.

A tanulmány formája egyébként elég minimalista, már-már ingerszegény lenne, ha nincs a szín-trükk. Az ezüst alapszínt ugyanis narancsos piros felületekkel dobták fel: akad ilyen az autó orrán, de a hátsó kerekek felett, a hátsó felnikben és az autó egész farrészén is. Az ajtók az i8-aséihoz hasonlóan felfelé nyílnak – a zsanérok az első tetőoszlopra kerültek – bár ez is olyan érdekesség, ami csak néha látszik.

Érdekes stílusgyakorlat ez olyan szempontból is, hogy bár az orr-rész felismerhetően BMW-s a dupla hűtőmaszk miatt, a cég más termékeire nyomokban sem emlékeztet. Bizonyos részletei ugyan halványan emlékeztetnek az egykori M1-esre, de ez a rokonság sem tűnik markánsnak, inkább olyan, mintha a BMW formatervezői ismét teljesen új stílussal kísérleteznének.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a BMW-nek ebből a tanulmányából mennyi jut majd el a sorozatgyártásig – simán lehet, hogy ilyen lesz az i8 utódja, de az is, hogy csak néhány apróságot láthatunk majd viszont későbbi BMW modelleken. Az viszont biztos, hogy a Vision M Next Concept az őszi Frankfurti Autószalonon élőben is jelen lesz.