2021-ben érkezik az Opel Astra L

2019.06.30. 11:19

A 2016-os Év autójának utódja már közel a fejlesztés lezárásához, így kiderült, hogy a következő évtized elejére biztosan érkezik az Opel Astra L.

opel-astra-295887-1500x1000

Az új típus már a PSA fennhatósága alatt készül, így több mint valószínű, hogy a csoport EMP2 nevű platformjára készítik majd az új Astrát, hiszen erre a készletre építenek szinte mindent, ami nagyobb a városi kisautóknál. Ebből és az azonos platformra épített Grandland X felújításánál tapasztalt újdonságok alapján sejteni lehet, hogy könnyedén készülhet az Astra L-ből plug in hibrid változat is, de úgy tűnik nem állnak meg itt. Az Astra történelme során az L lehet az első, amelyből tisztán elektromos verziót is készítenek és ezt infót már maga a gyártó erősítette meg.

Logikus lépés ez, hiszen a konszernnél már van működő elektromos hajtáslánc, ráadásul a két legnagyobb konkurensből, a Ford Focusból és a Volkswagen Golfból már jó ideje készül villanyautó. Az Astra L gyártása 2021-ben kezdődhet, a Opel rüsselsheimi üzemében.