Peugeot motorokat kap az Opel Astra

2019.07.04. 06:07

Bár korábban nem tűnt valószínűnek, hogy az Astrát a modellciklus vége előtt PSA alapokra helyeznék, valahogy megoldották, hogy legalább a motorok ne a General Motors-félék legyenek benne, ahogy eddig.

Ennek megfelelően összesen háromféle blokkot használnak majd: az 1,2 literes háromhengeres turbós benzinest, valamint az 1,5 literes, négyhengeres turbódízelt már ismerjük ezek közül. Az előbbiből 110, 130 és 145 lóerős változatok kerülnek az Astra orrába, az utóbbiból pedig 105 és 122 lóerőseket kap a kompakt Opel. A harmadik egy meglepő vadhajtásnak tűnik: háromhengeres 1,4 literes turbómotor, amelyhez hasonlóval másutt eddig nem találkoztunk. Ez is 145 lóerős, mint az 1,2 literes, de ezt fokozatmentes automata váltóval kínálják.

A régi motorok leváltása egyértelműen a legnagyobb újítás, de nem az egyetlen. A modellfrissítés egyrészt az orr-rész átdolgozását is magával hozta. Kidobták az Opel jelvényt eddig körbeölelő krómkeretet, helyette a szárnyacska-szerű dekorációt alkalmazzák mostantól, amit egy ideje már alkalmaznak az Opel más modelljein. Emellett alig láthatóan, de igazítottak a lökhárítók formáin is. Belül felújították a fedélzeti információs és szórakoztató rendszert – állítólag az új gyorsabb és egyszerűbben kezelhető – a sebességmérő pedig digitális lett.

A felújított Astrát az év végén kezdi forgalmazni az Opel, bár ez valószínűleg fontosabb lépés a gyártó, mint a vásárlók számára. Így valószínűleg meghosszabbíthatják az aktuális Astra életciklusát, amelyet 2015 óta gyártanak, így két-három évet még simán maradhatna, mielőtt szükségessé válna az utódmodell bemutatása, feltéve, hogy nem hagynak benne olyan alkatrészeket, amelyekért fizetni kell a General Motorsnak.