A jövő év végéig adómentes marad az elektromos autók vásárlása Kínában

2019.07.05. 11:27

A kínai hatóságok úgy döntöttek, hogy 2020 december végéig meghosszabbítják az elektromos- és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) vásárlásakor az adómentességet, amit 2018 elején vezettek be.

27796137 64792546863df08b4618063b76f4bc47 wm

Kína néhány év alatt a világ legnagyobb elektromosautó-piacává nőtte ki magát, amit részben a vásárlóknak és a gyártóknak egyaránt nyújtott különféle kedvezmények, támogatások és ösztönzők is segítettek. A nagy nemzetközi autógyárak azzal számolnak, hogy 2025-re kínai eladásaiknak már 35-50 százaléka részben vagy teljesen elektromos járművekből állhat, ami nagyon merész becslés, tekintve, hogy tavaly öt százalék környékén mozgott a piaci arányuk, de nem lehetetlen. 

A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM várakozása szerint az idén megint nagyot bővül a piac, várhatóan 1,6 millió NEV autót adnak el az ázsiai országban, 27 százalékkal többet a tavalyi 1,26 milliónál, ami 61,7 százalékkal múlta felül a 2017. évit. Az idei első négy hónapban 360 ezer NEV autók értékesítettek Kínában, 59,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, azaz nem kérdés az újabb villanyos rekord, amit még nagy eséllyel megfejelnek majd a jövő évi számok, aztán kiderül, mennyit jelent a piacnak az adómentesség eltörlése. 



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.