Terepen is egymás ellen megy majd az Audi és a Mercedes

2019.07.13. 06:38

Eddig csak a Formula E adott megjelenési lehetőséget azoknak a gyártóknak, amelyek versenypályán fitogtatnák környezettudatosságukat, de ez jövőre változik. Indul az Extreme E, vagy röviden XE sorozat, amely terepen mutatja meg, milyen gyors lehet egy villanyautó.

Hivatalosan a múlt héten, Goodwoodban indult a kampány, akkor még egy zöld-fekete prototípussal, az Odyssey 21-gyel. De nem kellett hozzá egy hét, hogy az Abt csapat, és a HWA csapat is jelezze, részt venne az új versenysorozaton. A két hárombetűs csapatnév lényegében az Audi és a Mercedes versenyosztályának fedőszerve: jelenleg ezek a csapatok futtatják a gyári autókat a Formula E-ben, és ezek szerint ugyanerre készülnek az Extreme E-ben is.

Az elképzelés az, hogy szélsőséges terepen futnák a versenyeket, akár olyan helyeken, ahova egyébként természetvédelmi szempontból sem lenne szerencsés autóversenyt vinni. Így az Amazonas-vidék esőerdeibe, és a Szaharába is terveznek futamot. Az autókra a Formula E-éhez hasonló szabályok lesznek érvényesek. Az alapok szabványosak lesznek, de az egyes csapatok a burkolat és a hajtáslánc egy részét testre szabhatják majd. Az autók egységes részét a Spart Racing Technology, az akkumulátorokat a Williams Advanced Engineering szállítja majd. Az autókról egyelőre annyit tudunk, hogy a motorjaik csúcsteljesítménye 540 lóerő körül lesz, 4,5 másodperc alatt gyorsulnak majd százra, a kapaszkodóképességük pedig 44 fok körül lesz.

Ha a Formula E-nél még voltak is kétségeink, most már látszik, hogy az Agag által kitalált recept ragyogóan működik. Alighanem akkor is működne, ha a versenyekre amúgy a kutya sem lenne kíváncsi: a nagy autógyártók, amelyek manapság agyontapossák egymást minden lehetőségért, amely az arculatukat környezetbarátabbá teheti, nem haboznak beszállni, és eltartani a versenysorozatot. Ám a versenyek sem unalmasak – legalábbis a Formula E nem az – így számíthatunk rá, hogy az XE-t is nézik majd elegen.

Az Extreme E a tervek szerint 2021 elején indul, és de ha ilyen tempóban jönnek a bejelentések, sokkal hamarabb felállhat a mezőny. Agag azt állította Goodwoodban, hogy kilenc gyártóval áll kapcsolatban, és valószínűleg nem túlzott. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz így a Dakarhoz hasonló hagyományos terepversenyekkel: azokról az új sorozat teljesen elszívhat minden gyári támogatást.