A vásárlók miatt nem lesz manuális váltó a Corvette C8-ban

2019.07.24. 15:53

Már a kémfotók megjelenésétől kezdve bíztak benne a rajongók, hogy lesz még kézi váltó a legújabb Corvette-ben, viszont ezt az álmot most Tadge Juechter szertefoszlatta. Mivel ez az első középmotoros Corvette, ami gyártásba megy, és a GM-nek vélhetően automata váltója sem volt középmotorhoz, nemhogy manuálisa. Az automatát is a Tremec-kel közösen fejlesztették - valószínűleg rengeteg pénzből -, és Juechter azt mondta, nem lenne gazdaságos még egy váltó kifejlesztése, főleg egy olyané, ami elbírja majd az alsóhangon 492 lóerőt.

2020-chevrolet-corvette-stingray (8)

Juechter szerint a hárompedálos Corvettek eladásai évről évre csökkentek. A Z06 típushoz, ami évek óta hagyományosan kézi váltós kivitel volt, amint megjelent hozzá az automata, az emberek elkezdték inkább azt venni. Náluk nem volt akkora össznépi felháborodás, mint anno a Porschénál, amikor kidobták a GT modellek manuális váltóját. Persze ott a vásárlók szava erősebb volt, és a 911 GT3 újra megvásárolható lett kézi váltóval.

30764279-2020-corvette-c8-stingray-64-768x614

A Corvette váltója Juechter szerint így is rengeteg kihívást állított a mérnökök elé. Egyrészt el kell bírnia a legerősebb 800 lóerős típus nyúzását. Másrészt a motor szárazkarteres, így egészen alacsonyra lehetett elhelyezni, ehhez a váltót is variálni kellett, és emiatt még a kardánok bekötési pontjainak is magasabbra kellet kerülniük. Ráadásul az egész mechanikát hűteni kell, ami nem egyszerű egy hatalmas V8-as mögött elrejtett fémkalitkában.

2020-chevrolet-corvette-stingray (10)

Juechter szerint nem az a baj, hogy kivitelezhetetlen egy kézi váltó, egyszerűen nem éri meg, mert a nosztalgiából nem lehet profitot termelni. Marad a modellhez fejlesztett, duplakuplungos, nyolc sebességes automataváltó.