Törékenyebb autók jöhetnek a Formula E-ben

2019.08.07. 16:55

A Motorsport magazinnak nyilatkozott az FIA illetékese, Frederic Bertrand, aki kilátásba helyezte, hogy a 2019-2020-as idény végeztével változtatnak a versenyautók karosszériáján.

A probléma gyökere, hogy a Formula E-ben jelenleg túl sokat érintkeznek az autók, és ez az autók csendes működése miatt még feltűnőbb a nézők számára is, mint más autósport-eseményeknél.

Bertrand azt mondja, szeretnék úgy átalakítani az autókat, hogy a pilóták a koccanásokkal sokkal inkább kockáztassák az autójuk épségét, mint jelenleg: aki ilyesmit csinál, magát büntesse.

„Nem hiszem, hogy a gyenge a megfelelő szó ide: sokkal inkább azt szeretnénk elérni, hogy a többi együléses versenygéphez hasonlóan itt is a versenyét kockáztassa, aki megtolja az előtte haladót.” - magyarázta Bertrand. Ugyanakkor hozzátette: meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, mivel a túl törékeny versenyautókkal is tönkretennék a versenyt, ha túl sok törmelék jutna a pályákra.

A második generációs Formula E versenygépet 2018-ban vezették be, és a tervek szerint a 2021/22-es szezonig biztosan használják majd, a gyengítést pedig a következő évad végeztével hajtanák végre, egy általános karosszéria-frissítés kapcsán.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.