Jöhet az 500-zal száguldó Bugatti

2019.08.09. 11:36

Stephan Winkelmann az Automobile magazinnak adott nyilatkozatában beszélt a sebességi rekord lehetőségéről, és a márka bővítéséről. Azt is elárulta, hogy kész a terepjárójuk, csak a jóváhagyás hiányzik a fejlesztés befejezéséhez.

1

Korábban úgy nézett ki, hogy a Bugatti kiszállt a végsebesség-versenyből, és megelégszik a Chiron 420 km/h-ra korlátozott legnagyobb tempójával. Ám Winkelmann nyilatkozata arra mutat, hogy nem egészen erről van szó. A cégvezető szerint elsősorban azon múlik, hogy nőhet-e a csúcssebesség, hogy lesz-e gumiabroncs, ami biztonságosan használható ilyen tempónál is.

Ilyen szempontból a Bugatti hátrányban van a Koenigsegghez és a Hennesseyhez képest, mivel az autóik, alighanem a négy turbós, W16-os motor miatt, kifejezetten nehezek. A 2 tonna körüli üres tömeg pedig épp a gumiknak jelent durva plusz terhelést a konkurensek 1,3-1,4 tonnás autóihoz képest. Így jelentős esély van rá, hogy az első, 500 km/h végsebességű szériakocsit nem a Bugatti gyártja majd.

Ugyanakkor ismét előkerült az a kérdés is, hogy lesz-e kínálatbővítés. A Bugatti, amióta a VW csoport része, mindig csak egy típus, egy nagy sportkocsi változatait kínálta. Egyszer már bemutattak egy nagy limuzin-tanulmányt, de a Galibier 2011-ben nem váltott ki elegendő lelkesedést, hogy gyártásba küldjék. Winkelmann szerint a felméréseik azt jelzik, hogy egy ultraluxus-terepjáró iránt sokkal nagyobb lenne a kereslet: ebből biztosan összejönne az a 6-800 autó, ami a nyereséges működéshez kellene.

Állítólag már el is készültek a tervek, és aki látta, eddig pozitívan reagált. Még Wolfsburgban is kaptak dicsérő szavakat, de ez kevés. Ahogy az igazgató fogalmaz, jelenleg nincs pénz, és így nem is született döntés a második Bugatti modell kifejlesztéséről.