Megkerülte a Napot az űrbe lőtt Tesla

2019.08.19. 08:26

Megtette első körét a Nap körül Starman és Teslája, azaz a 557 nappal azután, hogy fellőtte őket a SpaceX Floridából, most járnak ott az űrben, ahonnan elindultak. 

Starman a Tesla kormánya mögött a fellövés utáni órákban
Starman a Tesla kormánya mögött a fellövés utáni órákban

Februárban volt egy éve, hogy a Falcon Heavy rakéta tesztkilövése okán az emberiségnek lett egy űrben keringő autója. Meg is írtuk az évfordulón, hogy merre járt akkor a ki tudja még mennyire vörös Tesla Roadster. 364 millió 446 ezer kilométerre volt tőlünk, de írhatnánk azt is, hogy attól a ponttól (legalábbis a Naphoz mérten van ott az a pont) volt ilyen távol, ahova most (18-án vasárnap) odaért. Ide: 

A Naprendszer belső bolygóinak és a Teslának a pályája a Nap körül. Erre járnak a napokban a szereplők
A Naprendszer belső bolygóinak és a Teslának a pályája a Nap körül. Erre járnak a napokban a szereplők

Hiába indult a Földről az útja, a Tesla egészen más pályán kerüli a Napot, mint mi. Keringése egy szakaszán a Mars pályájánál is szélesebben halad, emiatt a miénknél sokkal tágabb keringési pálya miatt van, hogy neki másfélszer tovább tart megkerülni a Napot, mint nekünk. Mivel mi most épp a Nap túlsó felén járunk, tőlünk jelenleg 298 millió kilométerre van. Hozzánk viszonylag közel leghamarabb jövő november 5-én lesz, de ez a viszonylag is 52 millió millió kilométer lesz majd, így szinte a nullával egyenlő az esélye, hogy észlelje egy földi távcső; hiába lóg a Teslán az autónál sokkal nagyobb rakétafokozat (valahogy így), azzal együtt is csak tizenpár méteres az egész.

A Roadster még a kilövés előtt
A Roadster még a kilövés előtt

A Marssal amúgy lesz egy csillagászati viszonylatban egész közeli találkozója jövő októberben, akkor 7 millió kilométerre lesz a vörös roadster a vörös bolygótól. A Földhöz sok köze jó ideig nem lesz a Teslának, de ha pontosan számolták ki a pályáját, 2091-ben lehet egy extrém közeli találkozónk. Akkor várhatóan nagyjából olyan távolságra haladunk majd el mellette, amilyen messze a Holdunk van tőlünk, azaz négyszázezer kilométernél is szűkebb lesz a találkozó.

Ha olvasgatnál még az űrjáró Tesláról, itt találod amit eddig írtunk róla.