Villanykisbusz a Mercedestől, 400 kilométeres hatótávval

2019.08.20. 15:51

Bemutatták a Mercedes EQ család legújabb tagját, az EQV kisbuszt. A V valószínűleg a V osztályból ered, az EQ pedig az elektromos Mercedesekre lefoglalt gyűjtőnév. Nem kapott elektromosautósan futurisztikus külsőt, sőt még a hűtőrács is nyitott maradt. Az egyetlen kapaszkodó a tükör alatt elrejtett, kék EQV feirat.

Pontosan ugyanúgy néz ki mint egy V osztály, de még a méretei is teljesen azonosak. Belül sem gondolták túl, viszont megkapta a Mercedes jelenlegi legmodernebb fedélzeti számítógépét és a kötelező tableteket. Ugyanúgy két méretben vásárolhatjuk meg: alap és hosszított padlólemezzel (ezt eleinte csak az Egyesült Királyságban forgalmazzák majd). Ennek függvényében variálható a berendezés is, hattól nyolc ülésig alakítható bárhogyan. Szembe forgatható és sínen mozgathatóak a hátsó ülések, amik alatt az emelt padlóba bújtatott 90 kilowattórás akkumulátorok etetik a 3,5 tonnás kisbuszt. 

Tesla kihívó biztosan nem lesz, mivel egy szem, előre szerelt 200 lóerős villanymotor hajtja, ami ezzel a súllyal legfeljebb 160 km/h-a képes felgyorsítani - gyorsulási adatot már meg sem adtak. Legalább a 400 kilométeres hatótáv ígéretesen hangzik, és a töltés is egész gyorsan megvan. Tíz százalékról nyolcvanra, 45 perc alatt lehet feltölteni. Lassítással is lehet áramot visszatermelni, ami elég erősre sikerült, mert már féket sem kell hozzá használni. A Mercedesnél azt mondták, hogy a gázpedálra már lehet úgy tekinteni mint sebességszabályozó, a fékre csak intenzívebb lassításnál van szükség.

Mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia annak aki elektromos prémium kisbuszra vágyik. Egyelőre nincs túl sok versenytársa, így megteheti, hogy drága maradjon, ráadásul a temérdek lítium ami a padlólemezben figyel, minden elektromos autónak megdobja az árát, pont ennek ne tenné? Az alapváltozat 21,8 millió forintról indul majd, és az extráknak itt is legfeljebb a pénztárca szabhat határt. Az első darabok tervek szerint 2021-ben kerülhetnek a kereskedésekbe, bár addig még bármi történhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.