Létezik a nagy családi Suzuki

2019.08.26. 13:53

Miközben Európában lassan láthatatlanná olvad az egyterű-piac, úgy néz ki, Indiában érdemes ilyesmit piacra dobni. A Suzuki XL6 legalábbis ezt jelzi: a közel négy és fél méteres, hatüléses modell a japán cég indiai kínálatának csúcsára érkezik.

Suzuki mércével kifejezetten nagy autóról van szó: 4,45 méter hosszú, 1,775 méter széles, 1,7 méter magas és 2,74 méter a tengelytávja. Így három üléssor is viszonylag könnyedén elfér benne. A tervezők ugyanakkor alighanem a Suzuki meglevő műszaki alapjait alkalmazták, erre utal legalábbis, hogy a nagy dobozt furán apró kerekekre állították, és ez még úgy is furcsává teszi a látványt, hogy igyekeztek sok fekete műanyaggal változtatni a szűk kerékjáratok optikáján.

Amúgy sem valószínű, hogy az XL6-ot valaki a szépsége kedvéért választaná. Látszik, hogy legalább elölnézetből igyekeztek valami nagyszabásút alkotni - végül is a 980 ezer rúpiás, azaz bő négymillió forintos vételárral az indiai autókínálat tetejére pozicionálták a típust – de a végeredmény inkább groteszk, mint dögös. A belső tér fotóin is átjön egyfajta ellentmondás: a műszerfal a Suzukinál megszokott plasztikerdő, miközben az üléskárpitok már bőrből készültek.

A viszonylag nagy testet egyébként meglepően kis motor mozgatja: 1,5 literes, 103 lóerős szívó benzines, amelyhez ötfokozatú kézi, vagy négysebességes automata váltót kínálnak. Már csak emiatt is valószínűtlen, hogy az XL6 Európában is megjelenhet: aligha tudná hozni az elvárt kibocsátási értékeket, még ha az 5,2 literes átlagfogyasztás nem is hangzik rosszul egy ekkora járműtől.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.