Rekordkísérlet közben meghalt Jessi Combs, a leggyorsabb nő négy keréken

2019.08.28. 22:24

39 évesen meghalt Jessi Combs sebességrekorder. A tévésként, autóversenyzőként, de leginkább sebességrekorderként ismert Combs kedden saját korábbi csúcsát próbálta megdönteni, amikor végzetes baleset érte az Alvord-sivatagban.

be

Amerikában Combs sokáig autós tévéműsorok vezetőjeként volt ismert, de többször szerepelt a Magyarországon is futó Állítólag... című sorozatban is. A tízes évek elején kezdett el aktívan autóversenyeken indulni és versenyautókat építeni. Mind a két területen voltak sikerei, kimagaslót viszont a szárazföldi sebességrekord műfajában tudott elérni.

2013-ban sugármeghajtású North American Eagle-jével egy 48 éves női csúcsot adott át a múltnak, amikor 632 km/h-s átlagsebességes mérést futott abban az oregoni sivatagban, ahol a baleset érte. A rekordfutás egy pontján 709 km/h-val is haladt. 2016-ban ezt a csúcstempót aztán 767-re javította, egy tavalyi tesztkörön pedig volt egy 777 km/h-s topsebessége is, de abból aztán nem lett új rekord, mert még a hivatalos futás előtt tönkrement az Eagle-je. 

Rekordjaival kiérdemelte a leggyorsabb nő négy keréken címet, most, halála után is így hivatkoznak rá az amerikai lapok. A négy kerék azért fontos a címben, mert Kitty O'Neil kaszkadőr egy háromkerekű rakétaautóval anno 825 km/h-s futást teljesített, aminek egy pontján 999-cel is haladt. Mindezt 1976-ban, azóta ez a női abszolút szárazföldi világrekord. Ezt vette célba Jessi Combs, akiből már nem lehet a leggyorsabb nő a bolygón.

Jessi utolsó Twitterre feltöltött fotója
Jessi utolsó Twitterre feltöltött fotója

A balesetről egyelőre annyit tudni, hogy kedden, délután négy óra környékén történt, de egy nappal a tragédia után még se fotót, se részletes információt nem adtak ki róla.