Hibrid hajtással érkezik a valaha volt legerősebb Lamborghini

2019.09.03. 16:05

A márka történetében először alkalmaznak elektromos hajtást, még ha csak egy 48 voltos hibrid rendszerről is van szó. Az új modell neve Sian és 819 lóerejével a valaha gyártott legerősebb Lamborghini lesz.

A már megszokott 6,5 literes V12-es szívómotort megőrizték, ehhez kapcsolódik a 34 lóerős villanyrásegítés. A hibrid rendszerrel nem csak a maximális teljesítmény nőtt, hanem a tömeg is, ennek megfelelően a gyorsulási adata pont megegyezik az aktuálisan legerősebb Aventador SVJ 2,8 másodperces idejével. Ettől függetlenül a villanymotor azonnal rendelkezésre álló nagy nyomatéka megfelelő hangolással sokat javíthat a gázreakción, bár feltehetően a V12-es szívó önmagában sem egy lomha motor.

Az elképesztő élekkel és szögekkel teletűzdelt forma hozza a szokásos Lamborghini hangulatot, de közben egyértelműen érződik rajta, hogy a legfrissebb modellt látjuk. A vásárlóknak pedig feltehetően ez az egyik legfontosabb szempont, főleg, hogy 3,6 millió dollárt, vagyis nagyjából egymilliárd forintot kell majd kifizetnie annak a 63 szerencsés vevőnek, akik időben leteszik a pénzt, ugyanis összesen csak ennyi fog készülni a Sianból. Cserébe minden kuncsaft a legapróbb részletekig személyre szabhatja majd autóját, mielőtt beáll vele a temperált garázsba a többi autócsoda közé.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.